Európai Diáksportnap

2019. szeptember 27. péntekre hirdették meg a szervezők az Európai Diáksportnapot. Európában 33 országban 3 millió diák sportol ezen a napon legalább 120 percet és fut le egységesen 2019 métert. Iskolánk évek óta vesz részt ezen a rendezvényen. Az idei tanévben az egész Jereváni városrészt próbáltuk megmozgatni, így a Jerevánon található másik iskolával (Soproni Szakképzési Centrum Fáy András Két Tanítási Nyelvű Gazdasági Szakgimnáziuma) közösen szerveztük meg a programokat, amiben a Városi Sportfelügyelet nyújtott nagy segítséget. Közös reggeli zenés bemelegítés után iskolák közötti labdarúgó és kosárlabda mérkőzések voltak. Ezután a Jereváni városrészen előre kijelölt pályán, rendőri biztosítás mellett futotta le minden tanulónk a 2019 méteres távot. Az eredményhirdetésen érmeket osztottunk és pólókat sorsoltunk a részvevők között a Sportfelügyelet felajánlásának köszönhetően.
Délután klubnapközit szerveztünk az alsó tagozatos tanulóinknak, ahol floorballozhattak, focizhattak, streetballozhattak, kidobózhattak a gyerekek, a vízfogyasztás fontosságáról kisfilmet nézhettek meg és színezhettek képeket a víz fontosságáról.
Egész délután a Superior Team Sopron ingyenes kerékpáros edzésre várta a városrész gyerekeit, ami nagy sikerrel zajlott 17.00 óráig.
Rendezvényünkről a helyi média (tv és sajtó) is beszámolt.